A minap felhív egy barátom azzal a kérdéssel, hogy van-e szőlőm egy bizonyos dűlőben. Nincs – válaszoltam -, amit ő persze pontosan tudott. Ám mivel a hegyközség saját nyilvántartása szerint van ott szőlőm, gondolta, kihangosítja a telefonját az irodában, és az illetékes előtt is rákérdez az ügyre. Most futottunk neki harmadszorra, hogy tisztázzuk a helyzetet, de úgy tűnik, hogy minden erőlködés ellenére az érintett településen birtokos maradok – birtok nélkül.
Észrevették, hogy legkedvesebb borvidékünk milyen alaposan beletolatott egy csapdába? Persze nem mindenki és nem mindig, de a remek adottságok által inspirálva túlságosan sokan akartak mindenáron nagy bort készíteni. Ilyen sokan viszont nem akartak – és ezt szó szerint kell érteni - minden áron nagy bort inni. Persze, nemcsak az ár miatt: általános tapasztalat, hogy a nagy borok nagy része csak nagy odafigyeléssel iható.
Messze a legelterjedtebb szőlőfajta Tokaj-hegyalján. Eredete bizonytalan, valószínűleg bennszülött fajta, mások szerint ősét a betelepülő észak-olaszországi hospesek hozták magukkal a XII. században. Géncentruma a Kárpát-medencében, elsősorban Hegyalján található, ahol kilenc fajtaváltozata ismert. A változatok többsége már kiszorult a termesztésből.
Magasabb fekvésű fekvésekbe döntően furmintot ültetnek, mert jobban bírja a szárazságot, a csapadékosabb vízben gazdagabb mikroklímát viszont a hárslevelű kedveli jobban. Késői, október második felében érő fajta, nagyon jól aszúsodik.
Illata visszafogott, elegáns, savszerkezete viszont összetett, gazdag. Remek struktúrájú bort ad, ami a többi hegyaljai fajtánál pontosabban adja vissza a termőhely egyéniségét. Az 5800 hektárnyi ültetvényből több mint 4000 hektáron díszlik a furmint.
A kipréselt aszútésztára felöntött a tokaji borvidékről származó mustból vagy azonos évjáratú borból alkoholos erjedés útján készült, a forgalomba hozatal előtt legalább két évig, ebből legalább egy évig fahordóban érlelt tokaji borkülönlegesség, amely jellegzetes érlelési illattal és zamattal rendelkezik.
A szamorodni, vagy az aszú seprőjére felöntött mustból, vagy azonos évjáratú borból alkoholos erjedés útján készült tokaji borkülönlegesség, amely jellegzetes érlelési illattal és zamattal rendelkezik és a forgalomba hozatal előtt legalább két évig, ebből legalább egy évig fahordóban érlelték.
A Botritis cinerea hatására tőkén aszúsodott és szüretkor külön szedett szőlőbogyókból préselés nélkül kiszivárgott mustból, minimális erjedés útján keletkező tokaji borkülönlegesség, amely az aszúra jellemző különleges illattal és zamattal rendelkezik.
A száraz borok egykori megnevezése. A XVI. századtól bizonyíthatóan, a XV. századtól pedig valószínűleg két fő bortípust készítettek Tokaj-Hegyalján: a száraz borokat ordináriumnak, a tartalmasabb, jellemzően édes borokat főbornak nevezték. A hírnevet elsősorban nem az ordinárium alapozta meg, a termés oroszlánrészét viszont mindig ez adta.